Pályázatírás, Pályázatok, Projektmenedzsment, AAI Tender Kft, Veszprém

Az AAI Tender Kft. munkatársai idegen nyelvi képzésének támogatása a vállalkozás aktív nemzetközi tevékenységének megindítása érdekében
Az AAI Tender Kft. mintegy 1,5 millió forint európai uniós támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett „Munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások számára a konvergencia régiókban” című pályázati kiíráson. A vállalkozás munkatársai angol és francia idegen nyelvi képzésen vettek részt és tettek sikeres vizsgát. A projekt 2012.12.01. és 2013.08.12. között valósult meg.

Az AAI TENDER Kft. 2009 év novemberében alakult mikrovállalkozás, melyet Weisz Tímea okleveles közgazdász alapított, ő tehát a társaság tulajdonosa, ügyvezetője. A vállalkozást azzal a céllal hozta létre, hogy a gazdasági-pénzügyi ágazatban, mind a köz-, mind pedig a versenyszférában tevékenykedve szerzett több éves tapasztalatával tanácsadói, tevékenységgel foglalkozó céget alapítson, melyben a tulajdonos saját, szakmai tapasztalatát felhasználva irányított, kiépített kapcsolatrendszerére épülő megbízásokat, partnereket szerezzen.

A társaság 2011 évtől kezdődően létrehozta a Nemzetközi Energetikai és Megújuló Energiaforrás Klasztert, melyben a vállalkozás a klasztermenedzsment szervezet szerepét tölti be, és látja el az azzal járó feladatokat.

A vállalkozás hosszú távon, fejlesztéseket végrehajtva kívánja fenntartani, bővíteni vállalkozását és célja, hogy munkatársainak kompeteciáját folyamatosan fejlesztve végezze tevékenységét. E célt szolgálta a 2012. évben benyújtott képzési pályázata is, mely keretén belül 80 órás angol nyelvtanfolyamon, valamint 90 órás francia nyelvtanfolyamon vettek részt a társaság munkatársai.

Az idegen nyelvi képzésnek köszönhetően a vállalkozás nemzetközi kapcsolatrendszerének kiépítése, valamint a külföldi partnerekkel történő kapcsolattartás hatékonysága jelentősen megnövekedett.

Az AAI Tender Kft. munkatársainak idegen nyelvi kommunikációja a francia és angol nyelvi képzés során a mintegy 1,5 millió Forint vissza nem térítendő uniós forrás segítségével tárgyalóképes szintre fejlődött, növelve ezzel a vállalkozás nemzetközi partnerivel történő kapcsolattartás hatékonyságát.

« visszalépéshez kattintson! Közzétéve: 2013.10.14.