Pályázatírás, Pályázatok, Projektmenedzsment, AAI Tender Kft, Veszprém

VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása kombinált hiteltermékkel

Jelen Felhívás hozzájárul az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás és kölcsön formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.
 
A pályázat egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését. 
 
Pályázók köre:
 
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be azon mikro-, kis-, és középvállalkozások
  • amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele;
  • melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt;
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei;
Gazdálkodási formakód szerint:
a) 113 Korlátolt felelősségű társaság
b) 114 Részvénytársaság
c) 116 Közkereseti társaság
d) 117 Betéti társaság
e) 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
 
Jogi forma szerint:
kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok.
 
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.
 
Pénzügyi feltételek:
 
  • Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 50 millió Ft.
  • Az igényelhető kölcsön összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 50 millió Ft.
  • Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.
  • A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 45%-a lehet, figyelembe véve a Felhívás 5.9.1 pontjában foglaltakat, ami alapján a vissza nem térítendő támogatás mértéke csökkenhet.
Támogatható tevékenységek köre
 
Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek:
 
I. Az épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése
  • Fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nem nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek hőszigetelése
  • Fűtött és fűtetlen teret elválasztó, nyílászáró szerkezetnek minősülő épülethatároló szerkezetek cseréje / energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése
  • Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló- vagy árnyékvető szerkezetek beépítése
II. Épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítése
  • Fűtési- és/vagy használati melegvíz-rendszerek korszerűsítése
  • Központi szellőző-, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, kialakítása
  • Meglévő hőelosztó rendszerek korszerűsítése, veszteségeinek csökkentése
III. Meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása
 
A III. projektelem megvalósítása csak és kizárólag az I. és/vagy a II. projektelem megvalósítása esetén támogatható tevékenység.
 
  • Fényforrások, világítótestek és előtétek cseréje,
  • Meglévő kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások (pl. szakaszolások, mozgásérzékelők) kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek.
Megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenység
  • Napkollektoros rendszer telepítése a fejlesztésben érintett épület HMV igényének részbeni, vagy teljes kielégítése céljából, és/vagy fűtésrásegítésre és/vagy hűtésre
  • Brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése a fejlesztésben érintett épület fűtési és HMV igényének részbeni vagy teljes kielégítése céljából
  • Napelemes rendszer telepítése hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület villamosenergiaellátásához
  • Hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre és/vagy hűtésre és/vagy használati melegvíztermelésre és/vagy fűtésrásegítésre
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2017. március 16-tól 2019. március 18-ig lehetséges.
 
Írjon nekünk az info@aaitender.hu e-mail címre, vagy küldje el Online érdeklődését a következő linkre kattintva: http://www.aaitender.hu/hu/Kapcsolat
 
 
Letölthető fájl:
« visszalépéshez kattintson! Közzétéve: 2018. július 11.