Pályázatírás, Pályázatok, Projektmenedzsment, AAI Tender Kft, Veszprém

VP3-17.1.1-16 - "Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás"

A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti események miatti kockázatok hatásának enyhítése érdekében a korábbi években folyamatosan kialakított kockázatközösségi rendszer fenntartása szükséges.
A mezőgazdasági termelők öngondoskodáson alapuló felelősségének megerősítése, az állami segítség hatékonyabbá tétele, valamint az érintettek arányos felelősségvállalása jellemzi a több pillére épülő struktúrát.
 
Az intézkedés célja, hogy azon termelők, akik a nemzeti kárenyhítési alap nyújtotta védelemnél nagyobb mértékben kívánják kezelni az időjárási jelenségekből adódó termelési kockázataikat speciális, piaci biztosítással egészíthetik ki. A kialakított biztosítási portfólió a hazai igényekhez, tapasztalatokhoz igazodva a korábban hagyományos mezőgazdasági biztosításokat kibővítette, átstrukturálta. Az intézkedés bevezetésével kibővül a biztosított növénykultúrák, illetve káresemények palettája és növekszik a biztosítással lefedett területek aránya is. Az intézkedés által a termelők gazdálkodása kiszámíthatóbbá válik, amely jelentősen ösztönzi a biztosítás megkötésére irányuló szándékot.
 
 
TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK KÖRE

Jelen Felhívás keretében, olyan mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtható támogatás, amelyek a mezőgazdasági termelők azon veszteségeire nyújtanak fedezetet, amelyeket üzemi szinten a növénykultúrában 30%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést eredményező kedvezőtlen éghajlati jelenségek okoznak.
A mezőgazdasági termelő a használatában lévő termőföldje vonatkozásában megkötött, az Mkk. tv.- ben, valamint az e
 
Felhívásban szereplő feltételeknek megfelelő mezőgazdasági biztosítási szerződés (a továbbiakban: biztosítási szerződés) díjához – mint megvalósulás során felmerülő költség – nyújtott támogatás.
A támogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítások:

Az „A” típusú mezőgazdasági biztosítás- csomagbiztosítás

Az „A” típusú mezőgazdasági biztosítás keretében a biztosított növénykultúra vonatkozásában értelmezhető alábbi biztosítási események mindegyikére együttesen köthető mezőgazdasági biztosítás:
  • jégesőkár,
  • aszálykár,
  • mezőgazdasági árvízkár,
  • téli fagykár,
  • tavaszi fagykár,
  • őszi fagykár
  • felhőszakadás kár,
  • viharkár,
  • tűzkár.
     
A „B” típusú mezőgazdasági biztosítás

A „B” típusú mezőgazdasági biztosítás keretében a 2. számú Mellékletben meghatározott növénykultúrákra köthető biztosítási szerződés, az alábbi biztosítási eseményekre:
  • jégesőkár,
  • téli fagykár,
  • őszi fagykár
  • viharkár,
  • tűzkár.
     
A „C” típusú mezőgazdasági biztosítás

A „C” típusú mezőgazdasági biztosítás az „A” típusú és a „B” típusú mezőgazdasági biztosítási konstrukcióban nem szereplő biztosítási konstrukciókat tartalmazza, melynek keretében a következő biztosítási eseményekre köthető mezőgazdasági biztosítás:
  • jégesőkár,
  • aszálykár,
  • mezőgazdasági árvízkár,
  • téli fagykár,
  • őszi fagykár
  • tavaszi fagykár,
  • felhőszakadás kár,
  • viharkár,
  • tűzkár.

 
PÁLYÁZÓK KÖRE

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthat be a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló 8/2015. (III.13.) FM rendeletben foglaltaknak megfelelően közvetlen támogatás igénybevételére jogosult mezőgazdasági termelő, aki a szerződés biztosítottja.

Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.
 
IGÉNYELHETŐ TÁMOGATÁS ÖSSZEGE ÉS INTENZITÁSA

A támogatási összeg a tárgyév július 31-ig az egységes kérelemben bejelentett, illetve szeptember 30-ig, a biztosító által megküldött díjelőírási adatok alapján és a biztosító, illetve a szerződő fél díjigazolásában foglaltak figyelembevételével kerül megállapításra.
 
A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség(megfizetett éves nettó biztosítási díj) 65 %-a.
Amennyiben a támogatási igény meghaladja a rendelkezésre álló forrásokat, a támogatás arányosan csökkentésre kerül azzal, hogy a rendelkezésre álló források függvényében a támogatás csökkentése az alábbi sorrendben történik:

1. ”C” típusú biztosítási szerződések támogatásának csökkentése az elszámolható költségek 40%-áig,
2. “B” típusú biztosítási szerződések támogatásának csökkentése az elszámolható költségek 40%-áig,
3. “A” típusú biztosítási szerződések támogatásának csökkentése az elszámolható költségek 55%-áig,
4. Mindhárom biztosítási szerződés 1-3. pont szerint csökkentett támogatási intenzitásának további csökkentése, egymáshoz képest azonos mértékben, az „A” típusú biztosítási szerződések esetében az elszámolható költségek 41,25%-áig, a „B” és „C” típusú biztosítási szerződések esetében az elszámolható költségek 30%-ig

PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE

A benyújtási határidő az első évben 2016. március 16-tól június 9-ig tart.

Támogatást igénylő a Felhívásban meghatározott feltételek alapján évente jogosult, az Egységes kérelem felületén keresztül támogatási kérelem – mely egyúttal kifizetési igénylés – benyújtására.

A fent közölt információk nem teljes körűek!

A pályázati felhívás a következő linkre kattintva tölthető le: https://www.palyazat.gov.hu/node/57633


A pályázattal kapcsolatos részletes információkért kérjük, forduljon bizalommal munkatársainkhoz! Írjon e-mailt az info@aaitender.hu e-mail címre!

Várjuk megkeresését!



Forrás: palyazat.gov.hu
« visszalépéshez kattintson! Közzétéve: 2016. március 15.